Mese

Régen írtam már...megint.
Pedig én igyekszem, csak sosem jön össze.
Ilyenkor meg az a gond, hogy nem tudom, hol kezdjem, meg mit is akartam mesélni.

Apropó mese... Hanna csütörtökön azzal a jó hírrel jött haza, hogy holnapra mesét kell írnia. Hát, mondhatom nagyon boldog voltam. Persze semmi használható nem jutott eszembe, hiába kutattam az interneten is. Ekkor csodák csodájára megláttam, hogy Nővérkém is a gépnél ül, pedig ez nagyon ritka dolog, hogy mi összefussunk így. Mindjárt el is meséltem neki nagy gondomat, s kiderült, hogy Laura lánya épp most nyert iskolai meseíró versenyt. Így adott volt a dolog, s fél óra múlva meg is érkezett a mű.
Íme:

Varázsmanó

Egyszer láttam egy manót. Kicsi volt, vidám és varázspálcája volt.
Bármit el tudott tüntetni, fekete pontot, az olvasókönyvet, sőt az egész iskolát is.
Teljesítette a gyerekek kívánságát. Egy kisfiú füzetéből kitörölte a fekete pontokat, egy kislány kérésére az iskolát is eltüntette. A kislány örült neki, többet nem kell korán kelnie. De pár nap után nagyon unatkozott, sajnálta már az iskolát.
Mikor elkezdett szomorkodni felébredt és rájött csak álmodta a manót. Manó nincs, iskola van. Most először vidáman indult kora reggel iskolába.


Hanna másnap nagy izgalommal ment suliba, hogy mit szólnak majd a meséhez. És a siker nem maradt el. Emi néni 2x is felolvastatta vele, annyira tetszett neki, s egy hatalmas *5-el jutalmazta :-)))
Úgyhogy köszönjük még egyszer az unokatesói segítséget, legközelebb is szólunk ígérem, ha ilyen lesz ! :-)



Pár nap és Hilda 3 éves lesz, így ma már megkezdődött az ünneplés. Délután jött a Keripapa ( Gábor sógorom ) és Szilvi, amiről Hilda semmit nem tudott, mivel így szólt az előzetes kérésük. Így aztán volt is meglepetés, amikor beállítottak egy gyönyörű rózsaszín tortával: gyertyával, tűzijátékkal. Hilda csak nézett nagy szemekkel: